Boris Pasternak Nobel-díjas orosz költő, esszéíró, műfordító 1890. február 10-én született. Híres regényéből, az 1948 és 1955 között írt "Doktor Zsivágó"-ból 1965-ben készült világsikerű filmnek olyan sztárok voltak a főszereplői, mint Omar Sharif, Julie Christie, Geraldine Chaplin.
Pasternak regénye az 1903 és 1929 közé eső korszak, továbbá a háborús évek orosz történelmének átfogó képét kívánta megrajzolni. 1957-ben regényét kijuttatta az országból, ami meg is jelent Olaszországban és több más nyugati országban is. Amikor neki ítélték a Nobel-díjat, a Szovjetunióban negatív lejárató kampány indult ellene. Művét szemétnek, őt magát árulónak titulálták. Belső emigránsnak nevezték, hozzáfűzve, hogy jobb lenne, ha valódi emigráns lenne belőle. Válaszút elé állították Pasternakot: vagy lemond a díjról, vagy száműzik hazájából. Az előbbit választotta. (Regénye – amely 1958–59-ben 26 hétig vezette a New York Times bestsellerlistáját – 1988-ig nem is jelenhetett meg hazájában.) Pasternak 1960. május 30-án Peregyelkinóban elhunyt.
A regény nyugat-német kiadását még a '60-as évek végén megszereztem, a filmet a '70-es évek elején Nyugat-Németországban láttam. Tulajdonképpen nem is tudom, nálunk mikor mutatták be. Emlékszik rá valaki?