„A mosollyal kárpótolni lehet. A mosollyal életet lehet adni. És van mosoly, melyért meghal az ember.” /Saint-Exupery/

Cosmopolitan-47

Cosmopolitan-47

Grace Kelly 30 évvel ezelőtt hunyt el

2012. szeptember 15. - Venlo

grace-kelly.jpg

Az Oscar-díjas amerikai színésznő, majd monacói hercegnő Grace Kelly 1982. szeptember 14-én halt meg autóbalesetben.

Grace Kelly családja rosszallása ellenére döntött úgy, hogy Hollywoodban próbál szerencsét a színészkedéssel. A családi féltés és „rút kiskacsa” beceneve azonban úgy tűnik, egyaránt megcáfolásra talált: Kelly sikeres hollywood-i karriert tudhat magáénak. Alfred Hitchcock három filmjében is szerepelt (Gyilkosság telefonhívásra, Hátsó ablak és Fogjunk tolvajt!). Többször is jelölték a legjobb női mellékszereplőnek járó Oscar-díjra, amit végül az 1955-ös a Vidéki lányban nyújtott alakításáért kapott meg.

1955-ben kalandos úton ismerkedett meg III. Rainier monacói herceggel. A találkozó kijelölt időpontja előtt egész Franciaországban áramkimaradás volt egy sztrájk miatt, ezért a színésznő nem tudott hajat szárítani, valamint a szobalány nem tudta kivasalni Grace ez alkalomra készített ruháját. A helyzetet végül egy hajba tett művirág-koszorú és egy új ruha oldotta meg. A herceg ráadásul kétórás késéssel érkezett, abban a pillanatban, amikor a megváratott színésznő már távozni készült. III. Rainier azonban elvarázsolta Grace-t, és a színésznő hosszas levelezés során, miután jobban megismerte a herceget, bele is szeretett. III. Rainier 1955. decemberének végén New Yorkban jegyezte el Grace Kellyt, az esküvőre pedig 1956-ban került sor.

grace_kelly_and_prince_rainier.jpg

Grace Kelly és Rainier herceg

Esküvője után még többször megkeresték filmszerepekkel, de Rainier herceg és Monaco népe ellenezte a további filmezést. Magyar vonatkozásokat is találunk a híres hülgy életében: Kelly egyik utolsó filmje, 1956-ban A hattyú volt, mely Molnár Ferenc regényéből készült. A hercegnő 1972. februárjában Budapestre érkezett Elizabeth Taylor angol színésznő 40. születésnapja alkalmából rendezett ünnepségre.

grace kelly 3.jpg

A hercegnő 1982. szeptember 13-án lányát, Stéphanie-t vitte egy szerpentines hegyi úton vidéki házukból Monacóba, amikor szívrohamot kapott, és a kocsijuk kisodródott a kanyargós útról. Grace eszméletét vesztette, és súlyos sérülésekkel emelték ki az összeroncsolódott autóból. A hercegnő soha nem nyerte vissza eszméletét: másnap, szeptember 14-én belehalt sérüléseibe egy monacói kórházban.

Az 52 évesen elhunyt hercegnőt a monacói Szent Miklós-katedrálisban helyezték örök nyugalomra, ahol az eltelt három évtizedben turisták ezrei keresték fel sírját. 9341 Gracekelly-re hallgató kisbolygót is neveztek el róla.

A bejegyzés trackback címe:

https://cosmopolitan47.blog.hu/api/trackback/id/tr564779450

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása